+06308298924 info@prvepiteszet.hu

   Költségvetés – költségbecslés készítése

Az első kérdések között szokott szerepelni: mennyibe kerül? Fontos kérdés, hiszen a megvalósíthatósághoz szorosan kötődik a bekerülési költség. Az építészek a megbízót ebben is tudják segíteni, méghozzá kétféleképpen.
Költségbecslés
A költségbecslés tapasztalati adatokon alapul, évről évre frissül, amit a tervezők nyomon követnek. Ennek segítségével már a tervezés korai, tervezési program szintű fázisában előre tudják vetíteni nagyságrendileg mekkora lehet a kivitelezési költség. A kivitelezést ugyanakkor sok további tényező befolyásolja, így szem előtt kell tartani, hogy nagyságrendileg 30%-os eltérést mutathatnak az első becslések.
Költségvetés
A tervezői költségvetés kiírásoknak két fajtája van: árazott és árazatlan.
Az árazott költségvetés központi adatbázis (ÖN: Összevont Normarendszer) alapján készülhet, amelyben a gyártók által szolgáltatott árak és beépítési költségek kerülnek kalkulálásra. Természetesen a kereskedelemben szereplő áraktól ez is mutathat eltérést, de nagyban befolyásolja a költségvetés részletezettsége. Egy részletes költségvetés kiírás elkészítése nagyon időigényes munka és így is maradhatnak olyan elemek, amelyek egyediségük miatt nem árazhatóak jól.
Az árazatlan költségvetés elkészítése ugyanolyan időigényes, mint az árazott – csupán árak nélkül. Ez az egyik legfontosabb dokumentum, mert egyben mennyiségi kimutatás, anyagmegjelölés és tendereztetési alap! Ez alapján tud a megbízó olyan árajánlatot kérni kivitelezőktől, amely összehasonlítható, hiszen ha több kivitelező ugyanazt árazza, akkor az ajánlat tartalma azonos, csak az ár eltérő!
Természetesen szerződéskötés előtt mind a megbízó, mind a kivitelező részéről át kell nézni a dokumentumot, pontosítani a műszaki tartalmat.
Az építész tervező a tevékenységénél fogva tájékozott az építőipari árakban, de nem felel és nem szavatolja, hogy:
  • a díjszámítás alapjául szolgáló ár megegyezik a tényleges építési költséggel,
  • a kivitelezés költségeiről kialakított állásfoglalása (költségvetés) megegyezik egy esetleges peres eljárásban építési költségként érvényesíthető összeggel.